Portré
Kiss Zoltán
Életrajz
Születési adatok:
1972. július18.
Születési hely:
Budapest
Tevékenység:
színész
Gyerekkorom óta vonzódtam a színpadhoz. Hatéves koromtól néptáncoltam, a Bihari Néptáncegyüttesben, felsőfokú tanulmányaim kezdetéig. A középiskola elvégzése után a Toldy Mária musicalstúdióba jártam, majd táncosként kerültem a Vígszínház West Side Story előadásába, ahol Eszenyi Enikő segítségével készültem fel az akkor még Színművészeti Főiskola felvételijére.
Már felsőfokú tanulmányaim ideje alatt játszottam a Budapesti Operettszínházban és a Szolnoki Szigligeti Színházban. A diploma megszerzése után (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Operett-Musical szak 1997) Schwajda György szolnoki társulatához szerződtem, amelynek négy éven át voltam tagja. Közben folyamatosan játszottam, az Operettszínházban. Ezután négy évig a Székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lettem, innen hívott meg Kerényi Miklós Gábor a Budapesti Operettszínház társulatába, ahol sokáig a társulat állandó tagjaként működtem, jelenleg pedig vendégművészként jászom, az operettirodalom legjelentősebb darabjainak táncos-komikus szerepeiben. Vendégszerepeltem Németországban, Angliában, Hollandiában, Oroszországban és Japánban. 2004 től a Turay Ida Társulat-tal járom az országot, zenés és prózai szerepeket egyaránt játszom. Sopronba szerződtem majd 2010-től a Kecskeméti Katona József Színház az ANYASZÍNHÁZAM és ezt szó szerint így érzem!
Fontosabb szerepei:
Musical: West Side Story – Bernardo, Hair – Bukowsky, Elizabeth – Rudolf, Valahol Európában – Ficsúr, Hosszú, Hotel Menthol – Bringa, My Fair Lady – Freddie
Operett: Csárdáskirálynő – Bóni, Leányvásár – Fritz, Marica Grófnő – Zsupán, Sybille – Poire, Cirkuszhercegnő – Toni, Bob Herceg – Bob, Mágnás Miska – Mixi, Lili bárónő – Frédi, Cigánybáró – Ottokár, Luxemburg grófja – Brissard, René, Zsákbamacska – Kelemen
Próza: Kakukkfészek – Billy Bibbit, Döglött aknák – Moór Béla
Díjai:
Magyar Érdemrend tisztikereszt - 2015
Legjobb férfi alakítás – ESTeM-díj 2013
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György