„Nyírfakéreg kicsi kosaram  hej-regő regékkel teli-teli…”

Így kezdi mondókáját a Kismedvéről  az énekek tudója. Na meg a világot ügyelő Nagymedvéről.  Bár valaha ő is csak csetlő-botló mackókölyök volt, nemde?

Annyi bizonyos, hogy  valamikor réges-régen, amikor a Nap és a Hold még  égi kunyhójában lakott, a sztyeppei  állatok között  sompolygott az Ezüstróka,a zúzmarás cirbolyafenyők fölött  vijjogott a Fehérfejű Halász-Sas és  a jeges folyókban fickándozott a Tokhal,minden halporontyok fejedelme.

S hogy miként lelt közöttük  barátokra  a mi kis mackónk?

Erről szól a mi mesénk!

„jég olvadása, folyó mosolya: az én dalocskám nem fogy el soha…”