Nemorino, az egyszerű, gyámoltalan parasztlegény szerelmes Adinába, a szép és gazdag földbérlőnőbe. Úgy érzi, reménytelenül vágyódik rá, hiszen a lány felette áll. Adina most éppen felolvas egy könyvből a köré gyűlt falusiaknak: Trisztán és Izolda regéjét mondja el nekik. A mondának ebben a változatában Trisztán az, aki hiába áhítozik Izolda kegyeire mindaddig, amíg csak egy bölcs varázsló szerelmi bájitalt nem ad neki, és ennek segítségével meg nem hódítja a kegyetlen hölgy szívét. A hiszékeny Nemorino komolyan veszi az elbeszélés minden szavát, és most már csak abban bízik, hogy ő is szerez ehhez hasonló bájitalt, és annak segítségével fogja elfogadtatni Adinával az ő rendíthetetlen szerelmét.

A soron következő események azonban éppen Nemorino vágyainak beteljesülése ellen hatnak: nagy csinnadratta közepette katonacsapat vonul be a csöndes kis faluba, és élükön parancsnokuk, Belcore káplár masírozik. Mindjárt felfigyel a jól öltözött, csinos Adinára, virágcsokrot nyújt át neki, és- tapasztalt harcosok módjára- haladéktalanul heves udvarlásba kezd, sőt meg is kéri a lány kezét. Ám Adinát nem lehet ilyen könnyen lerohanni, figyelmezteti a katonát, hogy ne törjön rá ilyen viharosan. A kacér elutasítást a vetélytárs, Nemorino joggal értelmezi bíztatásnak is, Belcore távozása után visszatartja a lányt, és- félve attól, hogy a katonát fogja választani- ismét emlékezteti hűséges szerelmére. Forró szavai azonban hiábavalók, Adinára hatástalanok maradnak, mert szabad életét nem akarja feláldozni azért, hogy elkötelezze magát egy férfi mellett.

Új jövevény érkezik léghajón a faluba, az ő megjelenése még nagyobb port ver fel, mint a katonáké: Dulcamara az, a csodadoktor. Már a külsején is látszik, hogy nem mindennapi figura, hát még, amikor kipakolja rejtélyes üvegecskéit, és az álmélkodó falusiaknak orvosi szakkifejezésektől hemzsegő, nagyképű előadást tart az általa feltalált csodaszerről, amely minden betegséget meggyógyít. Az ára sem drága, így nem csoda, hogy a helység hiszékeny lakói veszik is, mint a cukrot. Nemorino is ott van, mindjárt eszébe jut a hőn áhított szerelmi bájital, megszólítja az öreg kóklert, és megkérdezi tőle, van-e ilyenféle csodaszere raktáron. Dulcamara persze mindjárt igent mond. A fiú odaadja örömében minden pénzét, és megkapja érte a bájitalt, amely nem más, mint közönséges, de jó zamatú muskotálybor, éppúgy, mint Dulcamara egyéb gyógyszerei. Nemorino érdeklődésére, hogy mennyi idő múlva hat a szer, azt a választ kapja, hogy egy nap múlva- addigra ugyanis a szélhámos doktor árkon-bokron túl lesz már. A legény felhajtja az üvegcse tartalmát, és ez az egy pillanat megváltoztatja, önbizalmat ad neki, jókedvre deríti. Meglátja, hogy Adina közeledik, ezért még rá is játszik vidámságára: danolászik, mint akinek semmi gondja a világra. A lány nem ismeri ki magát rajta, és bosszantja is, hogy már nem eped érte. Megszólítja Nemorinót, megérdezi, fáj-e a szíve. Holnapra biztosan meggyógyul- hangzik az öntudatos felelet.