A szerzőről:

Szathmári Sándor, „a magyar Orwell” Gyulán született 1897-ben, de gyermekkorában – apja hivatali teendői miatt bejárta egész Magyarországot (élt Alsókubinban, Sepsiszentgyörgyön és Lugoson is). Elvégezte a Műegyetemet, és a MÁVAG-ban (Magyar Királyi Állami Vas-, Acélés

Gépgyár) dolgozott, ám emellett a Magyar Eszperantó Szövetség egyik meghatározó tagja volt (a

Kazohinia című regénye angol mellett eszperantó nyelven is megjelent), és íróként is ismert volt a neve. Legnagyobb mesterének Karinthyt tartotta, akinek Kazohiniáját is ajánlotta, és aki azt mondta erről a regényről, hogy minden hasonló munkáját odaadná érte.

„Karinthy nekem szellemi apám volt, az egyetlen magyar író, akinek az írás nem mesemondás volt, hanem eszköz az elsikkadt, agyonhínározott valóság felszínre búvárkodásához…”

a regényről

Szathmári Sándor regénye, a Kazohinia többfajta forrásból táplálkozó groteszk, csípős humorú, letehetetlen regény. Ha mindenképpen kötni szeretnénk előzményekhez vagy későbbialkotásokhoz gulliveriádának is nevezhetnénk, hiszen Swift szatirikus hangján szólal

meg a Kazohiniába tévedt Gulliver is. Lehet hasonlítani a „mester”, azaz Karinthy Frigyes utazás-regényeihez is, a Capilláriához és Faremidóhoz, sokan mégis inkább utópiákhoz kötik az alkotást, hiszen Szathmári egy lehetséges jövőképként vázolja fel előttünk a hinek világát, akik a sziget a lakosságának nagyobb részét alkotják, és nagyon magas tudományos és technikai színvonalon élnek egy teljesen racionális életet. Ebben a társadalomban nincsen kormány, nincsenek törvények, nincsenek érzelmek: ha egy szeretett személynek többet nyújtanának, mint bárki másnak, az felborítaná a közösség egyensúlyát A „lélek nélküli rend” földje után (a hinek országa), a „rögeszmékkel zsúfolt pokol fullasztó füstjébe” (a behinek világa) kerülő Gulliver

sehol sem találja meg önmagát. A Kazohinia a folyton saját magát kutató ember allegóriája.„Fanyar humorú társadalomkritika, szatíra és utópia a magyar Orwell regényéből”