Shirley az egyetlen színpadi szereplő, monológjai viszont számos másik karakter életét és személyiségét megelevenítik. Férje, Joe a kötelességtudó, elhidegült férj sztereotípiáját képviseli, és rajta kívül megjelennek Shirley gyermekei, rég látott ismerősei vagy akár a szomszéd is. Életének ezen szereplői, illetve a különböző társadalmi elvárások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Shirley az életben egyre inkább frusztrált, boldogtalan karakterré váljon.  

A történet a hétköznapi életben zajlik: Shirley vacsorát készít férjének, miközben humoros, önironikus gondolatokat oszt meg az életéről, és visszatekint fiatalkori álmaira. Ezt a jelenetet nézőként teljesen átérezzük, hiszen – naturalista módon – előttünk forrósodik az olaj, és sül meg benne az étel. Közben látjuk, hogy Shirley lassan felismeri: valódi énjét elnyomta a családban betöltött szerepe.  

Egy váratlan ajánlatnak köszönhetően Shirley elgondolkodik azon: ki is ő valójában. Az izgalmas monológok során tehát Shirley belső vívódásait és vágyait ismerhetjük meg, minek utána a karakter az önmegvalósítás útjára lép, ezzel nagy port kavarva a családban. 

Az előadás több, egymással összefüggő társadalmi kérdést érint, ilyen például a női szerepeké, az önmegvalósítás fontossága, a középkorú nők helyzete a család és a társadalom elvárásainak nyomása alatt. Shirley viszonylag lazán és, miután persze a szorongását legyőzte, megbátorodva válaszol ezekre a kihívásokra.  

Beszólásai, döntései az előadást nemcsak gondolatébresztővé, hanem rendkívül szórakoztatóvá is teszik. Kézdi Imola játéka egyszerre volt humoros és megható. Erős érzelmi mélységet kölcsönzött a szereplőnek, akitől valamelyest mégis eltartotta magát. Az ő játéka által Shirley egyszerre vált közeli ismerőssé és példaértékű karakterré, akiben minden néző felfedezhetett valamit önmagából.  

A díszlet egyszerűsége lehetőséget adott arra, hogy a nézők minden figyelme a színészre terelődjön, mégis segített megteremteni az előadás aktuális helyszíneit és helyzeteit, hol egy konyhát, hol éppen egy tengerpartot. 

Az előadás végén mindenki számára világossá válik, hogy ez nem csak egy nő története, hanem mindenki felismerhet egyet-s-mást a saját problémáiból, és magával vihet valamit az előadásból. Egy ötletet, egy kis bátorságot, akár egy marék homokot. A Shirley Valentine végül azt sugallja: mindenkinek – nőnek, férfinak – szüksége van arra, hogy időnként megálljon, és megkérdezze magától: ki is ő valójában?