Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Színházi élmény különleges vendégekkel – Kadétok a Terror előadásán

    2025. március 18.
    A Magyar Honvédség kadétjai különleges kulturális élményben részesültek a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, ahol a Ferdinand von Schirach által írt Terror című drámát tekintették meg.
    Fotó: Benkő Emese

    Az előadást megelőzően Könczöl Ferenc ezredes és Cseke Péter igazgató is köszöntötte a jelenlévőket.

    Fotó: Benkő Emese

    A Magyar Honvédség Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárának parancsnoka, Könczöl Ferenc ezredes ünnepélyes beszédében kiemelte a kultúra közösségformáló szerepét és fontosságát a honvéd kadétok számára. „A kultúra csak közösségi térben létezhet. A Honvédelmi Minisztérium ezzel az előadással lehetőséget biztosít a kadét közösségek összekovácsolására, a közös élmény átélésére, a szellemi és érzelmi feltöltődésre” – fogalmazott az ezredes.

    A Terror című dráma egy vadászpilóta morális dilemmáját állítja középpontba: egy eltérített repülőgép lelövése, amelyen civil utasok is tartózkodnak, vajon igazolható-e egy nagyobb tragédia elkerülése érdekében? A történet különlegessége, hogy a nézők, jelen esetben a kadétok váltak az esküdtszék tagjaivá, és szavazás útján dönthettek a főhős sorsáról – 276/46 arányban az „elítélni” szavazatok eddig soha nem látott többségbe kerültek.

    A színház igazgatója, Cseke Péter elmondta, hogy a darabot már közel háromezer alkalommal játszották világszerte, és minden előadás végén a közönség szavazása határozza meg a végkimenetelt. „Jelenleg a tárgyalások több mint 90 százaléka ugyanazt az eredményt hozta. Nem szeretném Önöket befolyásolni, ezért nem árulom el, hogy a többség szerint a vádlott bűnös-e vagy sem” – tette hozzá az igazgató.

    Az előadás rendhagyó módon a törvényszéki drámák világába kalauzolta a kadétokat, ahol nem csupán nézőként, hanem aktív résztvevőként élhették meg a történetet. A Magyar Honvédség és a Kecskeméti Nemzeti Színház együttműködése példaértékű módon mutatta be, hogyan lehet a kultúrát és a honvédelmi nevelést ötvözni egy maradandó élmény formájában.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Kelemen László Kamaraszínház
    • Kecskeméti Üzemszínház
    • Kecskeméti Ruszt József Stúdió Színház
    • Bajai Nyári Színházi Játékok
    • Kecskeméti Udvarszínház
    • Kozszt
    • Szín-Tár Fesztivál
    • Vándorfesztivál
    • Erkély
    • EFOP-3.3.2-16

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu