Előadásunk végén a Professzor Robert Desnos egyik verséből idéz, amelyben a Lány találkozik a Bikával. Aki beszél franciául, és vannak bizonyos ismeretei a görög mitológiából, érti az utalást Európa Zeusz általi elrablására. Csakhogy a francia és a klasszikus görög nyelv már teljesen eltűnt az európai műveltség palettájáról. Erről ír Bohumil Hrabal is. Európa elrablásáról, a múlt századi „régi világ” eltűnéséről. Az életről ír az elmúlás korában. MI VAGYUNK AZ UTOLSÓ RÓMAIAK. Arról a korról ír, amelynek a jelszava az lett: Pusztuljon a régi, romlott világ! Foghíjak című fiktív önéletrajzi regényében van egy rész, amelyben a szerző a Rokytka nevű libeni folyócska partján (az irodalmi életből való száműzetése idején élt ott, Prága peremén) feldarabolt bútorokból rak tüzet. Ezeket a bútorokat a forradalmárok dobálták ki az utcára az „egykori emberek” lakásaiból (találó kifejezés ez az orosz bolsevikokra). Tisztító ereje is van ennek a tűznek, bár a szerző tudja, hogy saját világa romjai, maradványai mellett melegszik, hiszen ő maga is mesteri kezek által létrehozott polgári ágyban született. Sokak sorsa ez: döbbenten nézni az alexandriai könyvtár megsemmisülését, közben melegedni a tüze mellett. Ebből az élményből született Bulgakov híres mondása: A kéziratok nem égnek el!

Hrabal Európa elmúlásáról, egy letűnt korról ír, de nem ez vár mindenre és mindenkire, az elmúlás és a halál? Nem a vég árnyékában élt élet lehetőségeiről olvasunk nála? Jan Díte története az én megítélésem szerint nemcsak Európa huszadik századának sajátos metaforája, hanem korunk európai emberének vallomása is egzisztenciális helyzetéről.

Michal Dočekal