Ágoston Péter az idei évadban szerződött a Magyar Színház társulatához. A fiatal, tehetséges színész az évad első bemutatójában rögtön főszerepet játszik, hiszen ő lesz, Rév Fülöp, a Balatóniában éldegélő kisfiú, akiből egyszer csak fegyverhordozó, majd hős lesz. A szerepről, a színházról valamint a terveiről beszélgettünk.

A Balatonról mi jut eszébe először?
Éveken keresztül Balatonszemesen nyaraltunk a szüleimmel egy szakszervezeti üdülőben. Ezek gyerekkorom legszebb hetei voltak. Most is élénken él bennem egy, egyébként nem túl vidám mondat, amely a szomszéd asztalnál hangzott el ebéd közben: „Egész évben azért gürcölök, hogy te jól érzed magad egy hétig.” Szerettem, hogy ezeken a nyaralásokon mindig volt egy csapat, ami összeverődött egy-egy turnus alkalmával, s szerettem az iszapvárakat, amiket ha nem építettünk, akkor csöpögtettünk. Ez a „különleges” egy hét mindig augusztus első hete volt, s amikor jöttünk haza, valahogy az volt az érzésem, hogy ezzel az egy héttel véget is ért a nyár.
A Balatonhoz köthető a családom második születésnapja – mi így emlékszünk erre. Három éves voltam. Az északi partra tartottunk nyaralni, amikor egy tengelytörésnek köszönhetően kettő és fél bukfencet vettetünk az autópályát elválasztó sövényes sávban. Édesapám kidobott minket az autóból, mert attól félt, hogy felrobban, pedig csak a 100 Folk Celsius Bukfenc című lemeze sistergett a magnóban. Senki sem sérült meg, ami kész csoda.
Egy friss felfedezés is eszembe ötlik a Balatonról, amellyel most, hogy kutyám lett, szembesültem; a kutyás embereknek nincs megoldva a balatoni nyaralásuk. Kutyát ugyanis nem lehet úsztatni sehol. Közel ötven éve Balatongyörökön a tehéncsordákat hűsítették a vízben, ma már a kutya higiéniátlannak számít. Ennyit változtunk volna?
Az idei évadtól szerződött a Pesti Magyar Színházba, de mégsem először lép a színpadra a társulattal.
Ez egy nagyon érdekes helyzet. Egy mondattal hamarabb tudtam meg azt, hogy a Vadregény- Into the woods-ban játszani fogok a színházban, minthogy társulati tag leszek. Elég jó telefonbeszélgetés volt. Nagyszerű dolog, hogy nem egy évadnyitó ülésen érkezem egy „idegen” társulatba, hanem már korábban, egy közös munka során ismerkedünk meg. Évadvégi munkamenetbe csöppentem bele. Ilyenkor már nagyon fáradt és érzékeny állapotban van egy társulat. Ennek ellenére a Vadregény próbái alatt egy-két nap elteltével azt érzetem, mintha már itt lennék rég óta. Pályakezdőként nagyon nehéz feladat kiállni egy társulat elé az első próbádon, hogy „jó, akkor most a te jeleneted próbáljuk”. Ekkor hajlamos vagyok robbanó üzemmód helyett szemlélődővé válni. Itt azonban erre nem volt idő. Csinálni kellett.
Hogyan érezte magát a Vadregényben?
Az elmúlt kettő évben a főiskolai vizsgákat is beleértve mindig komoly témájú, kissé depresszív hangulatú előadásokban játszottam. Így dobta a gép. Nem mintha mindez rosszul esett volna, de elkezdtem vágyni arra, hogy egy könnyed műfajban, akár egy kicsit „bohóckodhassak” is. Az Into the woods valóra váltotta ezt a vágyam.
Az idei évad első bemutatója Jeney Zoltán Rév Fülöp című regényének színpadi adaptációja, amelynek címszerepét Ön játssza! Mit vár ettől az évadtól?
Rendkívül hálás vagyok a bizalomért, amit kapok. Azt látom ugyanis, hogy a fiatal végzett színészek java része szerepek tekintetében nem kap kellő bizalmat. Többször beszélgettem elismert, idősebb színészekkel büfékben. Sorra azt mesélik, hogy mi közel sem kapunk akkora lehetőségeket, mint kaptak ők egykor. Persze akkor még voltak tévéjátékok, bővelkedtek a szinkronok és a rádiójátékok. Most már szinte „csak” a színház képes arra, hogy igazán nagy feladatokat adjon, amik nem csupán a bemutatkozáshoz, hanem a szakma valódi elsajátításához nélkülözhetetlenek. Ahogy régen, s talán egy-két vidéki színházban még most is így tesznek, be kell dobni a fiatal színészeket a mély vízbe. Nem fognak megfulladni, hisz öt év főiskola van mögöttük. Aki pedig elmerül, annak legalább kiderül, hogy még elmerül. Az úszást csak vízben lehet megtanulni, nem pedig a medence mögötti placcon. Azonnal úszni kell, azonnal. Engem a Magyar Színház úsztatni fog rendesen, aminek én csak hálás lehetek.
Rév Fülöp és Ön miben hasonlít egymásra?
Ha csak azt nézem, hogy a regény első felét a Balaton, második felét az Adriai-tenger, harmadik felét a Duna partján, heverészve olvastam, akkor ez önmagáért beszél. Egyébként Rév Fülöp is a mély vizet kívánó fiatalember. Egyszer édesapám mondta, hogy egyik pillanatról a másikra lettem felnőtt. Úgy érezte, mintha rövid időn belül, talán egy-két nap alatt átkattantak volna a fejemben a dolgok. Ezt éreztem én is a főhőssel kapcsolatban, amikor a regényt olvastam. Fülöpnek egyszer csak önbizalma, kitartása és céljai lesznek. Ha viszont ezeket a célokat nem önerőből éri el, akkor az neki nem számít eredménynek – na, talán ez erősen közös vonásunk.

Mit tervez így a pálya elején az elkövetkezendő 10 évre?
Annyira fiatal vagyok, hogy erre a kérdésre csak annyit tudok mondani; mindent! Ebben az évadban lesz szerencsém a nagyszínpadon, a Sinkovits Imre Színpadon és a hátsószínpadon is játszani. Fontos nekem, hogy különböző tereket próbálhatok ki, ahol máshogy kell a partnerrel létezni, máshogy kell beszélni, mozogni. A második próbaperiódusom szabad, örülnék, ha tudnék valahol dolgozni ekkor is. Nagyon szeretném, s talán most ez is sikerül, hogy úgy érezzem magam; túlterhelt vagyok. Szeretném kipróbálni, milyen is az, amikor minden nap játszom, s meg kell érezzem, hogy miként osztom be az energiáimat. Egyelőre csak ezen az éven tudok gondolkozni, az utána jövő kilencről még nem is nagyon szeretnék.