„A vígjáték azzal kezdődik, hogy a férj Hugh rájön, hogy a felesége Liz csalja. Az asszony ezért férjét okolja, aki ráveszi, hogy váljanak el elegánsan. De ugyanakkor ravaszul taktikázni kezd házasságuk megmentéséért. Az «ellenfél», vonzó, elegáns, de szerelmi fellobbanásaiból hamar kiábrándul, s ettől sértődött lesz, mint egy igazi angol úr.” (Mózer István, Vörös Lobogó)

„Hugh Preston ádáz küzdelemben meg akarja menteni családja integritását s ezzel nem kisebb feladatot tűz maga elé, mint egy olyan helyzet tisztázását, amelyben boszorkányosan áthatja egymást a jó és a rossz, az igaz és a hazug. A küzdelem kétesélyes: ha Preston stratégiája erőtlennek bizonyul, elveszíti tizenöt évi házasélet után feleségét, akit szeret, és aki nélkül nem tudja elképzelni további életét. De mivel Preston korántsem a lovagkori illemtankönyvek szigorú normarendszerén nevelkedett hős, módszerei nem «úriemberhez» méltó szituációkba sodorják. Annál is inkább, mivel ellenfele Brownlow kifogástalan angol úr, ám a jelző az írók felfogásában nem jelent egyebet, mint 1. pénze van, 2. viselkedni tud… Preston provokatív támadásokkal bizonyítja be feleségének a Brownlow-féle gentlemane fantáziatlanságát, eszmeszegénységét és az ebből fakadó úri eleganciával kendőzött gátlástalanságukat. A Brownlowhoz hasonló emberek boldogok tudnak lenni mások boldogtalansága árán is.” (Visky András, A Hét)