A sok erős és hős férfiról szóló történet mellett mindig izgalmas kérdéseket vet fel egy olyan mű, ahol az igazi erőt és megoldást egy nő képviseli – még ha a cél érdekében férfinak is álcázza magát. Ludwig van Beethoven egyetlen operája számos hagyományt egyesít: megjelenik benne a prózai megszólalásokat tartalmazó Singspiel, vagyis daljáték, a szinte meseszerű happy end, a bécsi klasszicisták öröksége és a romantikus monumentalitásnak a megelőlegezése – és mindemellett a szabadítóoperák egyik legikonikusabb darabjával állunk szemben, ahol az igazságtalanul börtönben sínylődő férj, Florestan megmentéséért küzd a feleség, a magát Fideliónak kiadó Leonora.

Az OPERA is régi hagyományt követ azzal, hogy nagy külföldi operaházakkal kooperálva vagy éppen előadásokat átvéve ad lehetőséget a budapesti közönségnek európai produkciók megismerésére. A tavalyi berlini Don Giovanni után ezúttal a londoni Királyi Operaház Tobias Kratzer – aki épp a 2025/26-os évadtól a Hamburgi Opera igazgatója – által rendezett, a hagyományos és a modern elemeket izgalmasan ötvöző előadását mutatja be Halász Péter vezényletével. Az előadás elsöprő sikert aratott Londonban, így igazán kitüntető, hogy a premier eredeti helyszíne után a budapesti közönség számára mutatkozik be a produkció először külföldön.

A londoni Royal Opera, Covent Garden produkciója alapján. Első előadás: 2020. március 1., Royal Opera House, Covent Garden.

Nincs még egy olyan opera, mint Beethoven Fideliója, amely két ennyire különböző részre oszlik. Míg az első felvonás egy történelmi melodráma, amely a szabadságról és a szerelemről szól a forradalmi idők után, addig a második egy politikai értekezés az egyén felelősségéről a hallgatásba burkolódzó többséggel szemben: egyfajta zenei védőbeszéd a cselekvő empátia érdekében.

I. felvonás – Liberté, Égalité, Fraternité (Szabadság, egyenlőség, testvériség)

Egy fogház udvarán

Marzelline, Rocco fogházgondnok lánya kétségbeesetten próbálja elhárítani a fiatal kapuőr, Jaquino közeledését (Jetzt, Schätzchen, jetzt sind wir allein / Most magunk vagyunk, kicsim). A két fiatal korábban egy pár volt, de a lányt most már csak Fidelio, az új börtönőr érdekli, és titokban közös jövőjükről ábrándozik (O wär’ ich schon mit dir vereint / Bárcsak együtt volnánk már). Marzelline nem sejti, hogy Fidelio valójában egy Leonora nevű nemes hölgy, aki azért öltött férfi álruhát, hogy a börtönben megkeresse eltűnt férjét, Florestant. Leonora, Marzelline, Jaquino és Rocco mindannyian másképpen képzelik a jövőjüket (Mir ist so wunderbar / Oly csodás érzés).

Rocco sem tud Fidelio valódi kilétéről, és azt szeretné, ha új alkalmazottja jövőbeni veje lenne, ezért leckét ad neki gyakorlatiasságból (Hat man nicht auch Gold beineben / Ha nincs arany kezünk ügyében). Marzelline próbál Fidelióhoz közeledni, aki viszont Roccótól vár szívességet: le szeretne jutni a tömlöcbe, ahol Florestan raboskodik vélhetőleg (Gut, Söhnchen, gut, hab immer Mut / Jól van, fiacskám, csak bátran). 

Az induló dallama Pizarro börtönparancsnok ékezését jelenti. Pizarro, aki korábban Florestan jóbarátja volt, a politikai körülmények hatására keserű ellenséggé vált, és ő az, aki titokban elrendelte Florestan bebörtönzését. A miniszter közelgő látogatása előtt megfogadja, hogy megöleti riválisát, mielőtt holléte kitudódna. (Ha! Welch ein Augenblick / Micsoda pillanat). Busás jutalom fejében utasítja Roccót, hogy készítse elő a törvénytelen kivégzést. Rocco a részvét és a kötelességtudat között őrlődik (Jetzt, Alter, jetzt hat es Eile! / Most, öreg, siess!).

Pizarro terve magát Leonorát is cselekvésre sarkallja. Rémülten idézi fel Florestan iránt érzett szerelmét és elszántságát (Abscheulicher! Wo eilst du hin? / Hová sietsz, te aljas?). Elsőként az emberi együttérzésre hivatkozva meggyőzi Roccót, hogy biztosítson egy röpke boldog pillanatot a rabok számára a friss levegőn (O welche Lust, in freier Luft / Mámorító: szabad levegőn fellélegezni). Pizarro bár felháborodik mindezen, azt is engedélyezi Roccónak, hogy Fideliót mint segédjét levihesse a tömlöcbe, ahol Florestan vasra verve sínylődik. Leonora és Rocco alászállnak a fogház rejtett cellájába.

II. felvonás – „Wer Du auch seist, ich will dich retten” („Akárki légy is, megmentelek”)

A tömlöcben

Florestant sötétség és csend veszi körül, és semmiféle segítséget nem várhat. Hitét Istenben és emberben csupán Leonora gondolata tartja ébren (Gott! Welch Dunkel hier! / Istenem, milyen sötétség!).

Rocco és Fidelio felfednek egy sziklasírt. Leonora képtelen elhinni, hogy a zavarodott rab a férje, de elhatározza, megmenti akkor is, ha nem Florestan az (Nur hurtig fort, nur frisch gegraben / Csak ássunk frissen, szaporán). A felebaráti szeretetre hivatkozva ismét sikerül Roccót meggyőznie, hogy vizet és kenyeret adjon a rabnak. Florestant, aki szintén nem ismeri fel nejét, meghatja az idegen jóindulata (Euch werde Lohn in bessern Welten / Megjutalmaz egy jobb világ).

Megjelenik Pizarro, és felgyorsulnak az események: a fogházparancsnok személyesen akarja végrehajtani a kivégzést (Er sterbe! / Haljon meg!). Ám mielőtt megölhetné Florestant, Fidelio a két férfi közé állva „Előbb a nejét öld meg!” kiáltással felfedi valódi kilétét. A zűrzavart trombita hangja szakítja félbe, amely a kegyelmet hozó miniszter érkezését hivatott jelezni, a veszély azonban korántsem múlik el. Leonora és Florestan végre felismerik egymást (O namenlose Freude! / Ó, kimondhatatlan öröm!).

Amikor a nép felemeli szavát, csupán akkor változik a fogház nyílt térré. A miniszter szabadon bocsátja Florestant a többség akaratának nevében, Don Pizarrót lefegyverzik, Marzelline pedig saját érzéseit háttérbe szorítva az általános felszabadítás szolgálatába áll. A Leonora sikeres szabadítási kísérlete iránt érzett eufória nem ismer határokat (Heil sei dem Tag / Üdv a napnak).

Tobias Kratzer