Színházak
Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Michał WalczakHomokozó
Az előadás 16 éven aluliak számára nem ajánlott
A II. magiszteri évfolyam, színész szak előadása
- rendezőBocsárdi László
- osztályvezető tanárB. Fülöp Erzsébet
- díszlettervezőBajkó Blanka Alíz
- jelmeztervezőErdély KingaHodgyai István
- fordítóPászt Patrícia
- menedzserTamás István
- a rendező munkatársaBurák Ádám
Michał Walczak a legfiatalabb kortárs lengyel drámaírók közé tartozik. Művei cselekménye a mában játszódik, hősei korunk szereplői, akiknek többnyire megmagyarázhatatlan okok miatt, kicsúszik lábuk alól a talaj. Homokozó című darabja az együttélés és egymás mellett élés problémakörét járja körbe, két ember esendőségében is szép kapcsolatát tárja elénk.
A fiú és a lány egy nagyvárosi lakótelep homokozójában találkoznak egymással, ahol félig valóságban, félig virtuális játékvilágban élnek: eljátsszák hőseiket, hőseikkel pedig eljátszatják saját érzelmeiket. Még gyerekek, de játékaikban „felnőtt” érzéseket, szenvedélyeket élnek át, párbeszédeik gyakran veszekedésbe torkollnak, féltékenységi jelenetekké változnak, míg végül a sors kérlelhetetlenségének, a pillanatok mulandóságának a felismerése valóban elindítja őket a felnőtté válás útján.
2013. 03. 05.