„Az ügynök halála története egyetlen tőmondatban elmondható: egy ember meghal. Azt a napot látjuk, ami számára utolsó a Földön. És ez a nap a szeretet drámáját mutatja fel. A szeretet elvesztését és a szeretet visszanyerését.”

Ezt mondja Arthur Miller, a huszadik századi drámaírás kiemelkedő alakja. És igaza van: Willy Loman, az ügynök és családja életét minden konfliktus, tévedés, öncsalás és fájdalom közepette megtartja a szeretet.

De Az ügynök… a kudarc drámája is. Az életből kilépő ember visszanéz, és a pusztulást látja maga mögött. Nem találja kéznyomát a világban. „Még semmit nem ültettem, semmi sincs a földben” – motyogja zavarodottan, amikor már késő.

Az ügynök halála a kiszolgáltatottság drámája is. Miller 1948-ban írta művét, amikor az „amerikai álomban” csalódott kisemberek riadtan és tehetetlenül szembesültek a ténnyel: a fogyasztói társadalomnak kiszolgáltatva hajtanak a „sikerért”: az autóért, a fridzsiderért, a házért… Hogy végül mindent birtokolva mindent elveszítsenek. Kelet-Európában ez a szembesülés 2020-ban is aktuális.

De Willy Loman tragédiája a méltóság drámája is. Egy ember az út végén feláll, kiegyenesedik, és makacsul-büszkén megnevezi magát: „Nem tucatember vagyok. Én Willy Loman vagyok.”

Sok év után visszatérve negyedszer rendezhetek a szatmárnémeti színházban. Öröm, hogy egy erős, lendületben lévő csapattal találkozhatok és megtiszteltetés, hogy az egyik legjelentősebb magyar színésszel, Czintos Józseffel újra együtt dolgozhatok. (Bérczes László)