Portré
Héja Domokos
vezényel
karmester
rendező
Életrajz
1974-ben született.
Már gyerekként számos hangszerrel megismerkedett, zongorázni, hegedülni, brácsázni, trombitálni és ütőhangszereken játszani is tanult.
1997-ben ütőhangszeres szakon végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát. Dirigálni középiskolásként kezdett, előbb a Zeneművészeti Szakközépiskola szimfonikus zenekarát vezette, majd korábbi diáktársaival
1993-ban megalapította a Danubia Ifjúsági Zenekart. Ugyanebben az évben felvételt nyert a főiskola karmesterképző tanszakára, ahol Lukács Ervin növendékeként 1998-ban kitüntetéssel diplomázott. 1998. májusában első lett a Magyar Televízió IX. Nemzetközi Karmesterversenyén, és elnyerte a “Solti György-különdíjat” valamint a közönség díját is. 2003-ban Liszt-díjjal tüntették ki.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva