Portré
Vasvári Csaba
Életrajz
Születési hely: Békéscsaba
Születésnap: 1966. december 29.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai
Színház- és Filmművészeti Egyetem, Színész Szak, 1992
Károli Gáspár Református Egyetem BTK, Színháztudomány Szak
Elismerései
Szent István-díj
Vasvári Csaba már a főiskolai évek alatt fontos szerepeket játszott a Nemzeti Színházban. Diploma után a Madách Színházhoz szerződőtt, majd Szolnokon, később újra a Madáchban volt hosszú évekig a társulat meghatározó erejű fiatal színésze. Mindig igyekezett a lehető legtöbb, színészetét érlelő hatást, rendezőt és műhelyt megtalálni. Hosszú évekig szerepelt a főiskola jelentős rendező hallgatóinak vizsgáiban, s gyakorló színészként is módot lelt arra, hogy visszajárjon országosan kiemelkedő hírű színjátszó táborokba, hogy ott szerezhessen új impulzusokat. Évadok során át emlékezetes és jelentős alakításokat nyújtott a Nemzeti Színházban, a Madách Színházban, Szolnokon, Győrött és más városokban, mind a zenés, mind a prózai műfajokban. A színészszakma szeretete mellett pályája kezdete óta érdeklődést mutatott a színház egyéb területei iránt is. A Székesfehérvári Vörösmarty Színházat igazgatta 2008-tól 2011-ig. Szintén jelentős munkát végzett és végez az előadó-művészeti érdekképviselet terén.
Fontosabb szerepei
Filmszerepei
Hello, Doki! - Másik Olivér
6:3, avagy játszd újra Tutti - Ávós
De kik azok a Lumnitzer növérek? - Étteremtulajdonos
Minden másképp van - Márairól
Színházi szerepei
Shakespeare: Szentivánéji álom - Oberon
Schwartz - Greene: Godspell - Jézus
Balogh - Rossa - Kerényi: Csíksomlyói passió - Plútó
Shakespeare: Téli rege - Polixenes
Goethe: Clavigo - Clavigo
Szilágyi Andor: Leander és Lenszirom - Leander
Harsányi - Zágon - Eisemann: XIV. René - György főherceg
Nagy Ignác: Tisztújítás - Heves
Schiller: Don Carlos - Domingo
Heinrich von Kleist: Az eltört korsó - Walter
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Orsino
Lerner - Loewe: My Fair Lady - Freddy
Bereményi Géza: A jéghegyek lovagja - Skarpjetin
Csiky Gergely: A nagymama - Szerémy Ernő
Noel Coward: Vidám kísértet - Charles Condomine
Herczeg Ferenc: Kék róka - Sándor
John Steinbeck: Egerek és emberek - Lennie
Ken Kesey - Dale Wasserman: Kakukkfészek - Bromden Főnök
Merimée - Puskin - Halévy - Maszlobojscsikov: Carmen - Don Jose
G. B. Shaw: Szt. Johanna - Dunois
Böhm - Korcsmáros - Gádor - Jacobi: Otelló Gyulaházán - Debrődi László
Zágon - Nóti - Eisemann: Hyppolit, a lakáj - Nagy András
Molnár Ferenc: A hattyú - Albert herceg, trónörökös
Jane Austen: Büszkeség és balítélet - Darcy
Connor McPherson: A gát - Jack
Egressy Zoltán: Portugál - Sátán
Szirmai - Bakonyi - Gábor: Mágnás Miska - Korláthy gróf
Georges Feydeau: Bolha a fülbe - Doktor Finache
Szomor - Pozsgai: Monte Cristo grófja - Willefort
Jászai Mari Színház
Ivan Kušan: A balkáni kobra - Dick Gilespie, alezredes
Egyéb tevékenységei
Mozaik Művészegyesület - alapító tag, alelnök, 2003
Székesfehérvári Vörösmarty Színház - igazgató, 2008-2011
Magyar Teátrumi Társaság Egyesület - alelnök, 2008
Színházművészeti Bizottság - tag, 2011
Képsorozatok
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György