Békéscsaba külvárosában van egy utca: a Kastély utca. Mára már csak alig páran tudják, a környéken egyszer itt az Ábránfy család kastélya állt, és egy családon belüli küzdelem folytán porig égett. Állítólag azóta is a környéken kószál a „Szellemúrnő”, Ábránfy Katalin, és a lánya, Zsófia. Pedig ennek a történetnek már 470 éve.

1541-ben Ábránfy Katalin útra kel Wittenbergába, ahol a lánya, Zsófia a híres „Fekete kolostor”-ban tanul, mert hírét vette, hogy a lány veszélyben van. Luther idején járunk, a katolikus egyház visszaél hatalmával, a papság gátlástalan cselekedeteiről szól minden. Az asszony az utolsó pillanatban érkezik, hogy megmentse a lánya tisztességét, és elhozza onnan. Wittenbergában találkoznak Luther Mártonnal, akivel Ábránfy Katalin már régóta levelezik. Az európai erkölcsi állapotok, találkozása Lutherrel arra indíttatják, hogy hazatérve Békéscsabán és környékén megszervezze a reformáció első közösségeit, felépítse az első templomokat. Ebben társa a Wittenbergából velük menekült Angleu esperes, a Fekete Kolostor vezetője, aki szintén szembeszállt a pápai udvarral, és aki ellen elfogatóparancs van érvényben. Békéscsabán nekiállnak a munkának, de a családban nem mindenki nézi jó szemmel ezt az új szellemiséget. Ábránfy Imre, Katalin öccse, aki egyszerre a török és a német seregek kéme, megbízást kap arra, hogy az új tanok elterjedését akadályozza meg. De saját érdeke is ezt kívánja, úgy véli, a békéscsabai kastély családi tulajdonjoga csak őt illeti…

A dráma a XVI. század első felének, azon belül a békési reformációs tevékenységnek állít emléket, annak minden ellentmondásával, szépségével és küzdelmével együtt.